Miskolc

Avasi Arborétum Miskolc / Dr. Adorján Imre Fenyőkert

A cél az arborétum és gyűjteményes kert kialakításával az volt, hogy az érdeklődő ne csak a hazai, hanem a más földrészeken honos, messzi tájak fenyőit is megismerhesse, tanulmányozhassa, gyönyörködhessen bennük. (1,5 hektár területen)

Lehetőségek: 

  • Rendezvények
  • Fenyőkert séta
  • Szakvezetés a fenyőkertben
  • Előadások


Több infó, események, térkép lejjebb!

Leírás

Leírás
Dr. Adorján Imre főorvos kezdeményezésére jött létre az arborétum, melynek jelenlegi területe 6 ha. Ebből 4,5 ha főként lombos fákat tartalmaz és benne egy mintegy 1,5 hektárnyi, főleg fenyőkből álló területrésszel. A cél az arborétum és gyűjteményes kert kialakításával az volt, hogy az érdeklődő ne csak a hazai, hanem a más földrészeken honos, messzi tájak fenyőit is megismerhesse, tanulmányozhassa, gyönyörködhessen bennük és ezáltal botanikai ismereteit, általános műveltségét, kulturáltságát emelhesse, kifejleszthesse magában a természet szeretetét, környezete megbecsülését és védését.
Az arborétum segítséget jelent a kerttulajdonosoknak is, akik kertjük tervezésekor az ültetendő örökzöldek (fenyők) kiválasztásánál, döntésük elősegítése érdekében előre megtekinthetik a nekik megfelelő méretű, alakú, színű fajt, fajtát. Erre tekintettel súlyponti kérdés volt már a telepítés kezdetekor a kerti formák ültetése. A gyűjteménynek ez és a telepítéskor betartott tervszerűség ad jellegzetességet.
A más földrészekről származó növények, az egzóták érdekessé, változatossá teszik az arborétum növényanyagát, és egyben tapasztalatokat adnak azok hazai fejlődéséről, megtelepíthetőségéről, megjelenéséről. A fajták, változatok, formák megismertetése és elterjesztése közvetlenül hat a kertkultúra fejlődésére és elterjedve szebbé, kulturáltabbá teszi a várost és környezetünket.
Szolgáltatások:
  • Rendezvények
  • Fenyőkert séta
  • Szakvezetés a fenyőkertben
  • Előadások

 

Hivatalos Facebook oldaluk

Térkép:
Miskolc, Perczel Mór u. 45, 3529

További információk

Cím

Miskolc, Perczel Mór u. 45, 3529

Facebook oldaluk:

https://www.facebook.com/avasiarboretum/?ref=page_internal

Nyitva tartásuk:

Érdeklődj Facebook oldalukon:
https://www.facebook.com/avasiarboretum/?ref=page_internal

Telefon

+36303757177

E-mail

arboretum.miskolc@gmail.com

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Avasi Arborétum Miskolc / Dr. Adorján Imre Fenyőkert” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .